Köszönetnyilvánítás Hont községből Köszönetnyilvánítás Hont községből

     

<< Nagyításhoz kattints a képekre >>   

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. OKTÓBER 15-19.

 COMENIUS IV. - BULGÁRIA 

 

A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda a 2012/13-as tanévben útjára indította a 4. Comenius programját. A nemzetközi pályázat 6 nemzet óvodái között szerveződik. A projekt címe: Tudom, hogy tudom - interaktív játékok és információs technológiák az európai modern oktatásban.
A résztvevő 6 ország képviselői Bulgáriában tartották az első projekttalálkozót, ahol megismerkedtek a partneriskolák képviselőivel. Itt a 3 tagú magyar küldöttség megállapodott a további feladatokban: az egyes nemzetekre jellemző játékok cseréjében. A továbbiakban Jusztin Gáborné és Gáborné Császári Andrea óvónők és óvodásaik azon munkálkodnak, hogy bolgár, lett, spanyol, román és lengyel hagyományos nemzeti játékokkal ismerkedjenek. Magyarország feladata, hogy ezeket a játékokat összegyűjtse, és egy weboldalt létrehozva azon közzétegye Jusztin Gábor közreműködésével. A projekt munkanyelve angol, így tehát a játékokat is ilyen nyelven osztják meg egymás közt a partnerek Vizi Bernadett segítségével. A projekt két éve során a partnerek különböző témakörökben cserélik egymással játékaikat.
A bolgár találkozón a műhelymunka mellett lehetőségünk volt kirándulást tenni egy ókori városba (Nikapolis ad Nestum) és ellátogattunk a Rilába, a kolostorba is.
A következő alkalommal a tavasz folyamán Lettországban találkozunk partnereinkkel.

<< Tovább a Comenius IV. projekt honlapjára >>

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. július 25.

  Vári Kolos: Egy püspök álmai  

 

A Váci egyházmegye vezetőjéről, dr. Beer Miklós püspökről közismert, hogy fontosnak tartja a magyar vidék felemelkedésének ügyét. Számtalan programot elindítva, elkötelezetten és reményekkel telve hirdeti: „újra meg kell tanulni szeretni a földet. Ha összekapaszkodunk, újra virágzóvá lehet tenni a magyar mezőgazdaságot, újra élhetnek a falvaink, a fiatalok újra visszatalálnak a vidékre, és az egész ország levegőhöz jut."

 <<  Tovább a teljes cikkhez  >>
 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. JÚNIUS 6.

 COMENIUS II. - TÖRÖKORSZÁG 

 

2012. június 3-6. Yozgat, Törökország

Június 3.

 

Hosszú utazás után megérkeztünk (2 tanár és 7 diák Olaszországból, 2 felnőtt Magyarországról) és ismerősként köszöntöttük egymást.

Június 4.

A napot egy tanári megbeszéléssel kezdtük, ahol megbeszéltük a project eddigi eredményeit és a lezárásával kapcsolatos tennivalókat.

Ezután ellátogattunk a partneriskolába, ahol ismerős arcok fogadtak, majd egy magániskolát tekintettünk meg.

Délután megismerkedtünk Yozgat nevezetességeivel: a … múzeummal, a Capanoglu mecsettel, a Hinal Onal házzal, ahol megkóstolhattuk a különleges yozgati kávét. Ezután rövid utazás után a hettiták ősi fővárosának, Hattusasnak a maradványaihoz látogattunk,

hazafelé pedig megcsodálhattuk Törökország első nemzeti parkját, a … Nemzeti Parkot Yozgat mellett. Az esti közös vacsoránál hagyományos török ételeket fogyaszthattunk (kebab)…

Június 5.

Törökország egyik legszebb vidékét, a Világörökség részét képező Kappadókiát látogattuk meg. Lementünk a föld alatti barlangokba, megcsodáltuk az érdekes alakú sziklákat, megismerkedhettünk a kőfaragás rejtelmeivel, és egy fazekasműhelyben is jártunk, ahol próbára tehettük kézügyességünket. Lenyűgöző tájak képeivel és a bazárok hangulatával térhettünk haza.

Június 6.

Az esetleges későbbi együttműködés reményében búcsút vettünk egymástól, és szomorúan, de szép emlékekkel gazdagodva indultunk haza.

 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. JÚNIUS 6.

 ÖSSZEFOGÁS - ÖSSZETARTOZÁS 

 

2012. június 6-án a cserhátsurányi Szent István Keresztény Általános Iskola diákjai, nevelői és az őket kísérő szülők gyalogosan érkeztek Nógrádsipekre. A kék túra jelzésein haladva 8, 9 km tettek meg. Akadályversennyel színesítették az a két település közötti távolság megtételét. Az első csapat 12 óra után érkezett meg. A folyamatosan érkezőket finom ebéd várta, melyet id Doman Ferencné készített el.

Kis pihenő után a Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda diákjai, nevelői csatlakoztak a surányi vendégekhez. A községben lévő Hősi Emlékmű előtt a két intézmény közös műsorral ünnepelte a Nemzeti Összetartozás Napját. A megemlékezés után a két intézmény képviselői megkoszorúzták az Emlékművet.

  

       

A napot közös szentmise zárta a nógrádsipeki templomban, melyet Vagyóczky József és Gencsi Zsolt Szeráf  plébános atyák celebráltak.

A cserhátsurányi iskolások kísérőikkel gyalogosan tették meg hazafelé is az utat. A két egyházi iskola összefogásának szép példája volt ez a nap.

 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. JÚNIUS 6.

 HURRÁ, NYARALUNK... 

A nyári programajánlat megtekintéséhez kattints ide:

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. JÚNIUS 6.

 COMENIUS III. - LITVÁNIÁBAN JÁRTUNK 

 

A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda képviselői 2012. május 17-21. között a Comenius iskolai együttműködés óvodai projektjének keretében Litvániai utazáson vettek részt.

A találkozón minden résztvevő ország képviseltette magát. A magyar, szlovén, török, lengyel és a vendéglátó litván óvónők harmadszor találkoztak, hogy a pályázattal kapcsolatos teendőket tisztázzák.

Bepillantást nyerhettünk a litván óvodai életbe, sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtunk. A litván gyermekek szófogadása, viselkedése nagy hatással volt ránk.

Köszönjük a litván vendégszeretetet, melyet nemcsak a nevelőtestület és a szülők részéről kaptunk meg, hanem a város vezetésétől is.

Egy új országot meglátogatva ismét sokat tanultunk, ötletekkel és újult erővel telve érkeztünk haza, várva a következő találkozót.

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. JÚNIUS 5.

 SZENTKÚTON JÁRTUNK AZ ÓVODÁS ZARÁNDOKLATON 

 

2012. június 2-án Mátraverebély-Szentkút kegyhelyen óvódás zarándoklaton jártunk. Részvettünk egy óvodásoknak szóló szentmisén.

A napi program során bemutatkozott a salgótarjáni Jó Pásztor Katolikus Óvoda, akik átvették az első zarandoklat megszervezéséért járó vándorkeresztet.

A nap zárásaként egy vidám bohócműsort élvezhettek a gyerekek.

Köszönjük a lehetőséget!


 

<< Vissza az oldal tetejére >>

5 évesek lettünk...

A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda az idén az ötödik tanévét zárja.

Ebből az alkalomból iskolánk háladó szentmisét rendezett Pünkösd hétfőn  a nógrádsipeki templomban.

A szentmisét dr. Beer Miklós megyés püspök celebrálta.

 << A szentmiséről készült képek megtekinthetők a Galériában. >>

2012. ÁPRILIS 17.

 COMENIUS II. - OLASZORSZÁGBAN JÁRTUNK 

Tóth Laura beszámolója

 

 

Nyertünk egy pályázatot, amelyben Olaszország, Törökország és Magyarország vesz részt. Külföldi barátaink már ellátogattak Magyarországra, ezért mi is elutaztunk Olaszországba.
     2012. április 12-én 10 órakor a gyerekek az iskola előtt várakoztak a nógrádsipeki kis buszra, ami elvitt a budapesti repülőtérre. Délre értünk a reptérre. Szardínia nevű szigetre, ahol Cagliari nevű város található, átszállással jutottunk el, ezért Budapestről Velencébe repültünk, Velencéből pedig egyenesen Cagliariba. Mikor odaértünk az olasz tanárok és diákok vártak ránk, akik elvittek a Hostel Marina nevű szállásunkra.

Mindenki elfoglalta a saját szobáját és utána vacsorázni mentünk. Tésztát, húst és mindenféle zöldségeket tálaltak fel. Miután mindenki befejezte a vacsorát visszamentünk a szállásunkra. Reggel 9 órakor reggeliztünk meg. Utána az olasz diákok iskoláját látogattuk meg és mindenki bemutatta a saját prezentációját. Az iskolában tanuló diákok énekeltek nekünk különféle dalokat. Az olasz tanárok elvittek minket egy kikötőben lévő hajóra ahol megebédeltünk. Ott a menü rántott hal, rák, tészta, tintahalkarika és sült krumpli volt. Egy Múzeumba is elmentünk, ahol angolul elmondták Szardínia történetét. Ezután szabadidőt kaptunk és az olasz gyerekekkel elmentünk sétálni és pizzázni. A diákok visszakísértek minket a hotelbe. A hotel előtt még beszélgettünk és elköszöntünk tőlük. A reggelit megint 9 órakor kaptuk. Utána vásárolni mentünk egy ékszeres boltba. Megvettük az ajándékokat és visszamentünk a szállásunkra. Elmentünk városnézésre is. Egy busz vitt minket körül a városon és bemutatta nekünk Cagliari szép helyeit, építményeit.

Megvettük a buszjegyeket és felszálltunk egy buszra, ami a tengerpartra vitt minket. Néhányan belementünk a tengerbe és kagylókat is gyűjtöttünk. Sétáltunk a tengerparton és ekkor az olaszok is megérkeztek. Ezután elmentünk vacsorázni. A vacsora kagyló, rák, csiga, tészta, hús, és sült krumpli volt. Sós chipset is raktak ki az asztalra. A legvégén cukrokat is kaptunk. Körülbelül 11 órakor végeztünk a vacsorával. A tanárok ottmaradtak az étteremben, mi pedig elmentünk, mert még el szerettünk volna elköszönni az olaszoktól. Néhány olasztól elköszöntünk és éjfélre visszaértünk a szállásunkra. Velünk maradt 3 olasz lány és 2 fiú. Velük is beszélgettünk és elköszöntünk tőlük. A tanárok is megérkeztek 1 óra körül. Felmentünk a szobánkba és bepakoltunk a bőröndünkbe és a kézipoggyászunkba. Kiosztották nekünk az úti csomagot és a reggelit. Vivi, Karina és én átmentünk a másik szobába a lányokhoz. Beszélgettünk és 3-4 óra körül heten elaludtunk egy négyágyas szobában. Valaki pedig nem is aludt. Reggel a buszunk 7:10-kor ment a reptérre. A visszautat is átszállással tettük meg, de Milánóban szálltunk át. Mindenki nagyon fáradt volt ezért a repülőn aludtunk. Visszaértünk Budapestre ahonnan megint a nógrádsipeki kisbusz vitt haza minket. Előtte még megálltunk egy étteremben, ahol ettünk és vásároltunk. Visszaszálltunk a buszra és egyenesen Nógrádsipekre mentünk, de megálltunk Szécsényben és Varsányban is, mert néhányan ott laknak. 6 óra körül értünk vissza. Mindenkinek várt egy családtagja az iskola előtt. Elköszöntünk egymástól és mindenki haza ment.
     Mindenkinek biztos sok jó emléke marad erről az útról. Valakinek a repülés, valakinek az hogy látta a tengert, valaki pedig már azért is örül hogy eljutott Olaszországba és találkozott olasz diákokkal. A következő megálló Törökország lesz.

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. MÁRCIUS 23.

<< Vissza az oldal tetejére >>

2013. MÁRCIUS 12.

 NYÍLT NAP AZ ÓVÓDÁBAN 

 

A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda óvodai nyílt napot szervez.

Időpont:   2013. március 26. /kedd/

Helyszín:  Nógrádsipeki Keresztény Óvoda

        3179 Nógrádsipek, Rákóczi út 84.

Az érdeklődő szülők és gyerekek 9.30 órától megtekinthetnek egy foglalkozást, utána pedig lehetőségük lesz megismerkedni az óvoda életével.

 

 

 

 

További információ:

Jusztin Gáborné óvodavezető

Tel: 06/32-389-092

e-mail: nsipek.ovoda@ekif.hu

web: nogradsipek.katisk.hu

 

 

 

 

 

 

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2013. február 27.

 NYITOTT KAPUK... 

 

A Nógrádsipek Keresztény Általános Iskola és Óvoda lehetőséget biztosít az érdeklődőknek és tanulóink hozzátartozóinak az iskola életébe való betekintésbe.

Felajánlott időpontok:

osztály

1. időpont

2. időpont

1-2.

2013.03.11.

2013.04.10.

3-4.

2013.03.19.

2013.04.11.

5.

2013.03.11.

2013.04.04.

6.

2013.03.13.

2013.04.11.

7.

2013.03.11.

2013.04.04.

8.

2013.03.26.

2013.04.25.

 

A megadott napokon az iskola tanítási órái, foglalkozásai 8 órától 12 óra 35 percig látogathatóak.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, szülőt, hozzátartozót!

További információ: Szita Zoltánné igazgató, Jusztin Gábor iskolatitkár

Tel: 06/30-635-9565; 06/32-389-092

e-mail: nsipek@ekif.hu

web: nogradsipek.katisk.hu

<< Vissza az oldal tetejére >>

In Memoriam Gyuszi bácsi In Memoriam Gyuszi bácsi

Szerémy Gyula (1934 - 2012)

Szerémy Gyula, iskolánk matematika- és fizikatanára megdöbbentő hirtelenséggel elhunyt. 10 éve volt szeretett és kedves kollégánk.  A szomorú hír mind iskolánk diákjait, mind tanárait megviselte. Elveszítettünk egy szigorú, ámde következetes és roppant nagy tudással rendelkező Tanárt. Egy igazi Pedagógust. Egy támogató Kollégát, aki oly sok mindent megélt, átélt, túlélt már az életben. Egy olyan Embert, aki szívesen átadta tapasztalatait, segített. Mindnyájan ismertük, szerettük, tiszteltük. Büszkék voltunk rá, hogy egy ilyen nagyszerű Embert tudhatunk az iskolánkban. Tanulóink sok történetet felelevenítettek, amit tőle hallottak. Többet adott számukra is, mint egyszerű tanítás; a matematika és a fizika megtanításán túl az életre nevelte őket. Hiányzik mindnyájunknak. Reméljük, föntről tovább követi munkálkodásainkat. Mi sosem felejtjük. Gyuszi bácsi, Isten vele!

 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. február 17.

 Bagó Istvánné kiállítása 

 

„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. (Ter 1, 31)"

A szécsényi művelődési ház 2011-es felújítási munkálatai miatt sajnos a tervezett tárlatok elmaradtak és a rendezők szerették  volna, ha az új, szép környezetben egy szécsényi alkotó munkáival nyithatják meg a Szabó István Galériát a látogatók előtt. Kollégánk, Bagó Istvánné munkáiból már többször rendeztek az elmúlt években sikeres kiállítást..

A tárlaton kis műsort adtak a művész-tanár tanítványai (Kiss Viktor és Huszkó Anna) valamint közreműködött Bakosné Bányai Mária és Bobály Csaba. A megnyitón ünnepi beszédet mondott Bakos Ferenc grafikusművész-tanár, aki úgy méltatta Zsuzsa munkásságát, hogy az rendkívül aktuálisan illeszkedik a farsangi ünnepkörbe a képek színességével, játékosságával, témájával. Látható, hogy az alkotó mennyire játékos felnőtt, aki nem felejtette el játszani: játszik a témával, a színekkel, az anyagokkal, a technikával. Átsejlik a képeken a gyerekek, az emberek szeretete és az élet iránti feltétlen rajongása. Az új alkotások közül kiemelkednek azok a képek, amelyek történeteket, történelmet, a múlt leheletét hordozzák magukban, sok történet, emberi sors kötődhet az ábrázolt helyszínekhez, tárgyakhoz. Apró részleteket ábrázolnak, szinte csak egy futó gondolatot, ami átsuhan az emberen, de nem nyomtalanul, Zsuzsának köszönhetően.

GRATULÁLUNK!

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. február 7.

 COMENIUS III. - Comenius találkozó az óvodában

 

 

Február első hétvégéjén (február 2-6.) külföldi vendégek, pontosan 14 fő érkezett Nógrádsipekre a Comenius iskolai együttműködések pályázat keretében.

A találkozó első napján szakmai program zajlott. A vendégek ízelítőt kaptak az óvoda életéből, megismerkedtek a dolgozókkal és a gyermekekkel. Játékos foglalkozás keretében bemutattuk, hogyan vezetjük be gyermekeinket az egészséges életmódba - ugyanis a közös projekt címe: "Első lépés az egészséges életmód felé".

Ezután a litván, lengyel, szlovén és török óvónők közösen gyurmáztak, festettek és játszottak az óvodásokkal. A tevékenységek során egy közös nyelv alakult ki, a játék nyelve - melyet mindenki megértett.

A gyermekek elvarázsolták a vendégeket, de ez fordítva is igaznak bizonyult.

<< Nagyításhoz kattints a képre >>

<<További képek megtekinthetők a galériában>>

A délutáni megbeszélés alkalmával tisztáztuk a program következő időszakának feladatait, tennivalóit. A lengyelországi és a magyarországi látogatás után a harmadik találkozóra Litvániában kerül sor.

A további napon a vendégek közös kiránduláson ismerkedhettek meg Szécsény, Hollókő és Budapest nevezetességeivel, látványosságaival.

A látogatás jó hangulatban telt, sikeresnek bizonyult, már most nagyon várjuk a következő találkozót.

 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. január 24.

 Sikeres pedagógus pályázat - Vizi Bernadett 

 

2012. január 19-én Takács Etel, a nagyszerű tanár és tankönyvszerző halálának 20. évfordulójára emlékeztek Budapesten az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán, a róla elnevezett teremben.
Az emlékülést Hunyady Györgyné nyitotta meg. Ezután Mayerné Nádasi Mária tanárnő beszélt a tankönyvek szerepéről a tanítás-tanulás folyamatában; majd Kálmánné Bors Irén Takács Etel: A magyar nyelv könyve c. tankönyvéről, annak felépítéséről, célrendszeréről írt előadását hallhattuk. Ezt követően tartotta meg előadását Vizi Bernadett, a Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda magyar szakos, Junior Prima Díjas tanára arról, hogyan tanít Takács Etel tankönyveiből.

 

Vizi Bernadettet egy sikeres pályázat kapcsán hívták meg az előadásra. A Takács Etel Pedagógiai Alapítvány 2011-ben szakmai pályázatot írt ki Miért tanítom, hogyan tanítom? címmel. A Takács Etel tankönyvcsaláddal kapcsolatos tapasztalatokról, véleményekről vártak pályamunkákat. A nógrádsipeki tanárnő pályázatával első díjat nyert. Ennek kapcsán kérték fel az előadásra.
 

GRATULÁLUNK!!!

Forrás: Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola és Óvoda
 

<< Vissza az oldal tetejére >>

2012. január 23.

 Screenagerek - a következő ifitalálkozó előadása 

 Írta: Cseri Sára 

 

Kicsit foglalkozni fogunk korunk egyik legnagyobb uralkodójával, a médiával. Nagyon izgalmas lesz, megismerhetünk különböző statisztikákat, miértekre találhatunk válaszokat, stb...

Első ránézésre elrettenthet az előadás terjedelme, de higgyétek el, érdemes elolvasni. :) Arról nem is beszélve, hogy a találkozókra milyen érdemes lesz ellátogatni! Biztos forrásból tudom, hogy irtó klassz dolgokkal készülnek a kisebb testvérek, hogy még testközelibbé tegyék a témát, illetve hogy egy kicsit más szemszögből nézhessünk meg néhány dolgot, hogy aztán jó nagyokat csodálkozhassunk, és legfőképpen: jól érezhessük magunkat. :)
 

Ha pedig arra vagytok kíváncsiak, mikor lesz a régiótokban a legközelebbi ifitalálkozó, figyeljétek híreinket!

Forrás: mente.hu



<< Vissza az oldal tetejére >>
 

2012. január 17.

Beszélgetés a váci püspökkel a válság és a remény jeleiről

 

"Olyan legyen egyházunk, amilyennek Isten szeretné látni" - fogalmazott Beer Miklós püspök a Váci Egyházmegyét bemutató beszélgetésben.
 Szakpasztorációk rendszere - kórházlelkészet, karitász, ifjúság-, roma-, drogpasztoráció -, képzések hosszú sora, közösségépítés az élet számos területén adnak példát arra, hogy a Váci Egyházmegye vezetése miként érzi és vállalja fel a társadalomért érzett felelősséget. Több terület, így a kórházi lelkigondozás, a regionális ifjúsági közösségi modell, a gyermekvédelmi törekvések, a cigányság missziója országosan egyedülálló kezdeményezések.......

 

 <<  Tovább a teljes cikkhez  >>
 

<< Vissza az oldal tetejére >>